Idén érkezett a mozikba a legújabb Alien film. A megtekintése után kénytelen vagyok hozzátenni az előző mondatomhoz, hogy: sajnos. Ahhoz, hogy érthető legyen, mi bajom van ezzel a filmmel, kicsit elevenítsük fel a nagy elődöket.

Lovecrafti rémálom

H. P. Lovecraft műveinek máig érezhető hatása van a különböző művészeti ágakra, illetve szórakoztatóiparra. Hősei mindig valami számunkra felfoghatatlan, kozmikus fenyegetéssel találják szembe magukat. A különböző rémségek az ember által felfoghatatlanul ősi időktől fogva vannak jelen a világban, és a hősök csupán szemlélők, rosszabb esetben áldozatok, de semmiképpen nem akciófilmbe illő, minden rosszat legyőző akcióhősök. Műveit átitatja a borzalom, az ősi, ismeretlentől való félelem, és a tudat, hogy ha itt valamelyik borzalmas lény beindul, semmi sincs, ami megállíthatja. 

Az Alient én jóval korábban láttam, minthogy elkezdtem volna Lovecraftot olvasni, de utóbbiba belekezdve, többször is az volt az érzésem, hogy elég sok hasonlóság van a két világ között. És valóban, némi internetes böngészés után találtam is utalásokat arra, hogy H. R. Giger, aki az idegent megalkotta, sokat merített Lovecraftból. Ahogy tette azt az Alien forgatókönyvírója Dan O'Bannon, is. 

Miben érhető tetten ez a hatás? Először is az ismeretlen bolygón található, ismeretlen eredetű űrhajó hangulatában. Ott van az azóta Space Jockeynak elnevezett hatalmas csontváz, az űrhajó feltételezett pilótája, akiről konkrétan semmi nem derült ki a filmben, csak annyit tudunk, hogy valószínűleg időtlen idők óta fekszik a székében,mellkasán a vészjósló lyukkal....

Hasonlóan rejtélyesek a mélyben található alien tojások is, amelyek közül az egyiket az óvatlan Kane (John Hurt) közelebbről is szemügyre veszi. Senki nem tudja, hogy kerültek oda, mióta vannak ott, és a szerencsétlen Kaneből kikelő parazita lény szívósságát elnézve, még azt is el tudtam fogadni, hogy azok a tojások évmilliók óta várakoznak. A lovecrafti hatás másik fele pedig az idegennel folytatott küzdelem reménytelensége. A legénység egyik tagja, Ash (Ian Holm) is megjegyzi, hogy sehogy se tudják elpusztítani (a második rész miatt tegyük hozzá: fegyverek nélkül legalábbis nem). Ráadásul a mozis verzióból még az se derül ki, hogy a lény most felzabálja-e az áldozatait, vagy mit művel velük. Egyszerűen elragadja őket, és soha többet nem látjuk őket viszont. Az egyre inkább fogyatkozó legénység egyre kiszolgáltatottabb, küzdelmük egyre reménytelenebb. Végül persze Ripley (Sigourney Weaver) megmenekül, de hogy milyen áron, azt csak a következő részben láthatjuk.

Az első filmek (nekem sok bajom nincs a harmadikkal) szereplői ráadásul nem agyatlan hülyék voltak, minden cselekedetük, tévedésük, hibáik vállalhatóak voltak. A Nyolcadik utasban első látásra volt pár olyan rész, amikor az ember foghatná a fejét, "ne te hülye" (mikor Ash megszegi a karanténszabályokat), de ott is kiderül, hogy bizony, komoly motivációi voltak e cselekedet mögött. James Cameron következő akciómozijában a tengerészgyalogosok bár első ránézésre tiszteletlen, beképzelt suttyóknak tűnnek, amint akcióra kerül a sor, teljesen vállalható, ahogy szembenéznek a veszéllyel. Ezeket a régi filmeket nem tömték tele szükségtelen, hatásvadász betétmondatokkal, mint ahogy azt manapság annyira szeretik csinálni a forgatókönyv írók (és amitől mindig égnek áll a hajam). Jól voltak megkoreografálva, nem éltek szükségtelenül hatásvadász eszközökkel, figyeltek a karakterekre, egyszóval úgy készültek, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Ridley Scott visszatér

Az Alien rendezője, Ridley Scott megcsinálta a Prometheust. Az előzetes hírek szerint a film a titokzatos Space Jockey-ről szól, ha már akkora volt az érdeklődés eme lény iránt. Nagy várakozásokkal ültem be a moziba 2012-ben, majd csalódva jöttem ki. A fent vázolt lovecrafti világba egyáltalán nem illett bele, hogy az úgynevezett mérnökök megalkották az embert, majd valamiért úgy döntöttek, áh, inkább mégsem, leradíroznak minket a bolygónkról, mindezt úgy, hogy megszórják a bolygónkat valami trutymóval, ami szépen elvégzi a piszkos munkát. Ráadásnak a film utolsó jelenetében szemtanúi lehetünk az első xenomorph megszületésének is. Kétszeresen is csalódott voltam. Először is, a fenének kellett összekötni a Space Jockey faját az emberrel. Sokkal izgalmasabb, érdekesebb lehetett volna, ha úgy ábrázolják őket, mint valami tőlünk teljesen független entitást, ami esetleg szintén megküzd a xenomorphokkal. Ahogy az egyik Lovecraft műben, itt is küzdhettek volna egymással az ember számára rémisztő, ősi, idegen, ismeretlen eredetű lények. Nem, össze kellett kötni őket az emberrel. Ahogy a film végén az alien megszületését is. Leromboltak egy 40 éve jól felépített mítoszt. Van, hogy egy filmben történeti hiányosságok, lyukak vannak, amik zavaróak. És vannak jól működő, hangulatos rejtélyek. Utóbbiról nem rántjuk le a leplet, mert összedőlhet a jól felépített alaphangulat. Nem véletlen, hogy sokan vannak kiakadva George Lucas midichlorianos agymenésén is, de ott legalább megtehetem, hogy nem figyelek oda annál a jelenetnél, mert később ez nem lesz visszatérő elem. A Prometheus esetében viszont végig a titokzatosság lerombolása ment, ezt pedig csak úgy tudom figyelmen kívül hagyni, ha nem nézem meg a filmet.

De! A Prometheus minden egyéb blődsége ellenére (érthetetlenül viselkedő szereplők, idióta párbeszédek) feltett izgalmas kérdéseket. Meg is érkezett a folytatás, és mi kíváncsian vártuk, hogy hova fut ki David (Michael Fassbender) és Shaw (Noomi Rapace) látogatása a mérnökök bolygóján. És mit kaptunk e helyett? Először is, mindazt, ami az első filmeknél erény volt, és amit kiemeltem a bevezetőben, el lehet felejteni. Nincs többé rejtély, nincs titokzatosság, nincs lovecrafti világ, ősi időkből származó fenyegetéssel. Nem. Az ember megalkotta Davidet, az androidot. David pedig először is a fagyi visszanyal alapon rászabadította a teremtőinkre a fekete vegyi fegyvert. Ami még érthető is lenne, hiszen végtére is az emberekre jelentettek halálos veszélyt. De később kiderül, hogy David maga alkotta meg a végleges xenomorphokat az elmúlt 10 évben, és határozott célja azokat az emberekre ereszteni. Tessék? 2017-ben még mindig itt tartunk, hogy egy robot úgy dönt, kiírtja az emberiséget? És hogy milyen indokkal, arról ne is beszéljünk, még leírni is felesleges. Még Ash tettei is racionálisak voltak, robotként utasításokat hajtott végre. David pedig magától döntött így. Arról meg ne is beszéljünk, hogy az előző részben feltett kérdésekre természetesen nem kapunk választ, még a kérdések sem hangzottak el.

Milyenek egy XXI. századi slasher horror film szereplői? Természetesen teljesen inkompetens idióták. A Covenant űrhatjó legénysége kénytelen megszakítani a hibernálást egy baleset miatt, közben meghal a kapitányuk. Akiről csak annyi derül ki, hogy szeret felelőtlenül sziklamászás közben kamerába beszélni, és közben nem figyel a társaira. Újabb vezetőt kap az űrhajó, aki nagy mellénnyel előadja, hogy ő mindig tervez, mindig felkészül, pontos, céltudatos, tessenek őt komolyan venni. Főnök, amúgy van itt egy bolygó a közelben. De jó, srácok, zseniális ötletem van, dobjunk sutba 10 évnyi kutatást, és előkészítést, és a ránk bízott több ezer telepest ne az eredeti célunkhoz vigyük, ahol minden bizonnyal boldogan éldegélhetnének, hanem vigyük ebbe a tök ismeretlen, gyanúsan szépnek kinéző bolygóra. És persze miután landolunk, az első gyalogtúránkat a felszínen szkafander és mindenféle védőfelszerelés nélkül tegyük meg, biztos nem kapunk el semmi ismeretlen betegséget, amivel az emberi szervezet még sose találkozott... Főhősünk, Daniels (Katherine Waterston) tiltakozik kicsit, de ennek sincs sok értelme. Ja, és nem mernek visszafeküdni a hibernációs kamrákba? A kiképzésen hiányoztak azon az órán, mikor az űrutazás veszélyeiről volt szó? Kint űrsétálnak az űrben, minden figyelmeztetés ellenére túl közel repülnek az anyahajóval egy viharhoz, mindenki életét kockáztatva, de egy rendkívül kis valószínűséggel bekövetkező baleset miatt a kriótól már elkezdenek félni? Komolyan gondolom, hogy valójában ezeket az embereket a Földön úgy válogatták össze, hogy megkeresték az összes potenciálisan Darwin-díjas egyént, berakták egy űrhajóba, aztán hajrá, menjetek csak jó messzire innen, felőlünk meg is fulladhattok az űrben, csak minket ne veszélyeztessetek. A szereplőket akkor se tudom jobban szeretni, ha menet közben kiderül, hogy ki kinek a felesége, élettársa, vagy dugópajtija. 

Mi van a feszültséggel, lehetne joggal kérdezni, hiszen ez alap eleme minden Alien filmnek. Hogy mivel, kérdezem én? Sajnos még a Nyolcadik utasban is jobban ment a paráztatás, mint itt. A végén, mikor már az űrhajón kergetik a xenomorphot, ott lehetett volna jó feszültséget kelteni, de ehhez ez a rész sajnos túlságosan rövid, túlságosan összecsapott volt. Az idegent tulajdonképpen percek alatt sikerült elintézni. Egyetlen jelenet volt csupán, amit hatásosnak éreztem: Daniels végül visszafekszik szunyálni cirka 7 évet a kamrájába, majd még mielőtt elaludna, rájön, hogy kedvenc androidját, Waltert otthagyták a bolygón, és helyette a gonosz iphone David utazik velük. Ez valóban félelmetes helyzet, szerencsétlen nő tudja, hogy már semmit nem tehet, innentől fogva szinte még kiszolgáltatottabb, mint a korábbi Alien filmek hősei.

Ha már így sikerült eljutni némi pozitívumhoz, akkor folytatom. A zene kegyetlen jó, kezdve a nosztalgikus érzéseket keltő főcímmel, és az akciójelenetek alatt hallható témák is igencsak emlékezetesek lettek. A látványra azt mondanám, hogy rendben van, szerencsére nem vitték túlzásba a rengeteg csicsamicsás, futurisztikus kezelőfelületet, ha már ez egy előzményfilm ugye. Persze kiemelkedőnek sem mondhatnám, de legalább belekötni nem tudok.

Aki nem ismeri a sorozatot, az semmiképp ne ezzel kezdje, tessék nekiveselkedni az első kettő (vagy három) résznek. A negyediket nem tudom jó szívvel ajánlani, valahol ott indulhatott meg a sorozat a lejtőn. Az Alien vs Predator filmek pedig egyáltalán nem működnek, nem is tekintem őket az Alien univerzum részeinek. Aki könnyed, felejthető szórakozásra vágyik,esetleg annak tudom ajánlani, de sokat semmiképpen ne várjunk ettől a filmtől.

Még valami...

Nemrég megjelent az index.hu-n egy cikk, amelyben a Prometheus hibáit, összefüggéstelenségeit magyarázták, mégpedig a DVD / BlueRay kiadáson található extra tartalmak által. Illetve mondták nekem, hogy a regényben kiderül,hogy az alien tojást nem is David hozta létre, ilyen xenomorphok voltak már korábban is. Ez mind szép és jó, de ettől ezek a dolgok nem mentik meg a filmet. Mikor megvásároltam a mozijegyet, akkor sajnos nem kaptam mellé semmi hibajegyzéket, útmutatót, extra videó anyagokat, hogy azok kiegészítsék a filmbeli lyukakat. Nem, egy filmtől én elvárom, hogy önmagában teljes értékű legyen, egy rendezői változat, vagy DVD extra tartalom célja nem az, hogy kijavítsa egy film hibáit, hanem hogy kiegészítse, és még érdekesebbé tegye azt.